Bezárt a Casa Perla

egyik négycsillagos szállodánk, ami két okból feltétlen szomorú: egyrészt csökken a város jó színvonalú szállodakínálata, másrészt munkahelyek szűnnek meg.

Aki vissza tud emlékezni, amúgy is hányatott sorsú volt, már annak idején, építmény korában is: félbeszakadt építkezés, csak nagy nehezen, s jókora késéssel kifizetett helyi vállalkozók, beruházó-befektetőcsere – de végtére elkészült, kinyitott, az igényes vendéghad elkezdhette birtokba venni.

Aztán tulajdonos-váltások, közüzemi-számla nemfizetések, törvényszerű következmények.

A hírt közreadó sonline.hu szakmabelieket is megkérdez, hogyan látják, mik az okok. S szó esik itt tőkeerőről, válságról, a szálloda nem túl szerencsés elhelyezkedéséről, az üzletág túlkínálatáról.

De ha valaki  a megkérdezett szállodavezetők közül ráadásul a helyi Fidesz elnöke is, akkor az okok közé feltétlen be kell sorolnia a kormányt is, ezt a szívtelent, a segélykiáltást bot fülei mellett ridegen elengedőt:  „… a kapuzárás hátterében pedig az is ott van, hogy a kormányzat nem hallgatta meg a szakma segélykiáltását, amelyben a cafetéria rendszer átalakítása ellen érvelt.”

Ez a cafeteria rendszer, ez a cafeteria rendszer! Alig két és fél hónapja van életben, máris hazavágott egy siófoki négycsillagost, pedig tél van, s közismert, ilyenkor dől a nép a balaton-parti kedvező árfekvésű négycsillagosokba! Még szerencse, hogy csak ezt az egyet bírta ledönteni a lábáról ez a szakszerűtlenül átalakított cafeteria-rendszer, a többi szállodák dacolnak az idővel, s a népnyúzó kormány mindent romba döntő intézkedéseivel.

De már nem kell sokáig! Már csak alig húszat alszunk, jönnek a választások, az új kormány, s megint minden újra szép lesz, még a négycsillagos szállodakerítések is kolbászból lesznek, s az új kormány alatt természetesen a Casa Perla is újból ki fog nyitni.

Végre.

3 Responses ehhez “Bezárt a Casa Perla”

  1. Horváth István szerint:

    Nagyon kicsi a sorköz, (nekem) nehezen olvasható… Üdv.: HI

  2. Bodnár Imréné szerint:

    Bezárt!!! Ezt jól megszivtam!.Eluszott a karácsonyra ajándékozott ,szép kis summáért vásárolt utalványom.Ezért most igen-igen bosszant az,hogy dilettáns döntésekre épitve,megbizható tőkeerő nélkül nyitotta meg kapuit Siófok ” gyöngyszeme ” !!! Most felmerül a kapuzárás okaiként a válság,a tulkinálat, az elhelyezkedés, pedig ezek a szempontok a tervezés idején is mérlegelhetők voltak.!! Egy ilyen nivóju szálloda megélhetését csak a cafeteria rendszerre épiteni finoman szólva meggondolatlanság, hiszen kormányok jönnek-mennek,intézkedések ugy szintén. …..Hát, tanulság van bőven, csak fel kell fogni. Én is ezt teszem!!! Üdv.Zs.

  3. Gábor szerint:

    Azóta semmi hír? …az idén nem jártam Siófokon arrafelé :S

Szólj hozzá